Az Európai Unióban megtermelt villamos energia 50%-át áramlástechnikai gépek használják fel. Ebbõl kb. 30%-kal részesednek a szivattyúk villanymotorjai. Ez 2005-ben 1067 TWh villamos energiát jelentett. Nem csoda, hogy a hidraulikai rendszerek kialakításakor a szivattyúzási költség alakulása az egyik központi kérdés.
A változó térfogatáramú hidraulikai rendszerek egyik előnye, hogy lehetőség nyílik a szivattyúzási költség csökkentésére. Ezt azon-ban nem a kisebb emelőmagassággal lehet elérni, ugyanis az állandó térfogatáramú hidraulikai hálózat ellenállása általában alacsonyabb, mint a változó térfogatármú társáé. Ennek oka a kiválasztott beszabályozási mód, azaz a megfelelő beszabályozó szelepek alkalmazásában keresendő. Ugyanis általánosságban kijelenthető, hogy míg az állandó térfogatármú hidraulikai hálózatot elegendő statikus (kézi) beszabályozó szelepekkel ellátni, addig a változó térfogatáram esetén gondoskodni kell a nyomáskülönbség stabilizálásáról, pl. dinamikus (automata) beszabályozó szelepek, szeleppárok segítségével.
Hogy mikor használjunk strangonkénti dinamikus szeleppárt (STAD-STAP) és mikor végponti dinamikus szelepet (TBV-CMP), annak eldöntésére, a szivattyúzási költség alakulása mellett, sok egyéb szempontot is érdemes figyelembe venni. Azonban ezeknek a szempontoknak a mérlegelése, most nem témája cikkünknek. Míg a statikus beszabályozó szelepek alkalmazása esetén kb. 0,6 méterrel (2 db sorba kapcsolt 3 kPa ellenállású beszabályozó feltételezve) nő meg a szivattyú emelőmagassága – ahhoz képest, mintha egyáltalán nem használnánk beszabályozó szelepet – addig, a dinamikus beszabályozó szelepek esetén kb. 1–1,5 méter emelőmagasságtöbblet szükséges.
A teljes cikk letölthető innét PDF formátumban
További energiahatékonyságról szóló írásainkat keresse a solverenergy.hu oldalon
+36 1 2200 661
